Állat, növény

Nagyon szeretek az eladó lovak között lenni

Nagyon szeretek az eladó lovak között lenni, mert tudom, hogy minden alkalommal találok egy új állatot amelyen elcsodálkozhatok és a képzeletemben már lovagolok is rajta. Minden állat egy külön kincs, kincs amelyet meg kell minden gondtól és bajtól óvnunk. A legszebb az egészben, hogy ezek az eladó lovak mind szerető gazdától vannak és remélhetőleg ugyanolyan környezetbe is fognak majd kerülni.

Füvesítés, de majd csak jövőre!

Jövő tavaszra mi is szeretnénk füvesítést majd, mert arra befejezzük az építkezést. Szinte elképzelhetetlen egy udvar fű nélkül annyira megszoktuk már, hogy a házunk körül zöld legyen a környezet. Nem is szeretnénk a mi otthonunkban sem másként, csak a füvesítés lehetetlen amíg az kertben folynak a munkálatok, mert a munkagépek mindent tönkre tesznek.

Budapesti állatorvos szakmai tudása

Van, amikor az állatok egymás közt verekszenek, ilyenkor kisebb, nagyobb sérüléseket szerezhetnek. A kis sérülések is nagyon veszélyesek, de a mélyebb sebek a legveszélyesebbek. Az ott lévő szövetek károsodnak, vérzés alakulhat ki. Van olyan sérülés is, amely alattomos és a szövetek között történik a vérzés, ez már csak később derül ki. Ilyen esetekben ajánlott, hogy a gazdi elvigye háziállatát a budapesti állatorvoshoz, hogy ellássák sérülését.

Szerettesse meg gyermekével a pónilovaglást

Egyedülálló módon ingyenes pónilovaglási meghívót küldünk mindazoknak, akik szeretnék kipróbálni a lovasoktatást. A lovastorna csökkenti a félelmet, mert a gyakorlatok fokozatosan nehezülnek a gyerekek teljesítményének a függvényében, és a sikeres végrehajtás mindig növeli önbizalmukat. Ehhez csak annyit kell tenni, hogy regisztrál oldalunkon hírlevelünkre. Próbálja ki, nézze meg és szerettesse meg gyermekével a pónilovaglás örömeit. Biztosan nem fog csalódottan távozni tőlünk!

Kerti tavak, kertépítés

A kertépítés tulajdonképpen bizalmat áraszt a természetessége által. Kerti tavak - tavi növények, igény esetén halak betelepítésével. A kertépítési munkálatokat mindig a talajcserével kell kezdeni. Szakembereink olyan kertépítési megoldásokat dolgoznak ki, amivel praktikussá és széppé tehetik saját kertünket. Részletesebb tájékoztatásért kérjük, tekintse meg internetes oldalunkat.

A pónilovaglás

Miért fontos a pónilovaglás? Sok kisgyermeknek igazi kikapcsolódást jelent. Azért mert a kicsiknek saját magukhoz mérve pónilovakon kell megtanulni lovagolniuk. Sajnos hazánkban alig találkozunk ezzel a jelenséggel. Mi azon vagyunk, hogy profi pónilovakkal segítsük a kicsik fejlődését.

Kutyakozmetikus Fejér megyében

Ha a kutyakozmetikus kéz alá veszi a kedvencét, a négylábú egészségének megőrzése is prioritás. A Móron található Zöld Kutya állatkozmetika a természetes alapanyagokból készülő ápolók kozmetikája. A műhely első osztályú felszereléssel dolgozik, hogy az Ön kutyusa és cicája a legjobb szolgáltatást kaphassa. A kozmetikus tanácsadással áll a gazdik rendelkezésére, hogy Ön még jobb gazdája lehessen. A Zöld Kutyában egy különleges, ebek számára kifejlesztett futópad is helyet kapott, amely eredményesen alkalmazható a sérült vagy elhízott kutyusok régi fényének visszaszerzésében.

Rózsa, a szerelem jelképe

A szeretet, és a szerelem, legkifejezőbb eszköze a rózsa. Az örök rózsa hosszú-hosszú évekig mutatja, szerelmének zálogát. Lepje meg élete pátját, egy gyönyörű virággal, ami élő, és sosem hervad el.

A lovarda nagy hangsúlyt fektet a pónilovaglásra

A lovarda nagy hangsúlyt fektet erre az oktatásra. A pónilovaglás alatt szakképzett oktatóink vigyáznak a fegyelemre és a rendre. Hogy miért pont pónilovarda? Nagyon egyszerű a válasz, itt főleg gyermekek számára akarunk kedveskedni. Az országunkban szinte alig találkozhatunk olyan lovardával, ahol pónilovakon folyik a lovas oktatás. Célunk, hogy a gyermekeknek így, pónilovakkal elégítjük ki elvárásaikat.

Eladó puli kiskutyák

A puli kutyáról el lehet mondani, hogy csak éppen beszélni nem tud. Mindent megért, egész élete folytán hűséges a gazdájához. Ha Ön is szeretne puli tulajdonos lenni, kennelünk segít Önnek ebben!

Tartalom átvétel